A Felsőoktatás helyzete napjainkban

Kihívások és menedzsment válaszok a magyar felsőoktatásban

Mottó: „A lónak is van másik oldala, mégis megbotlik.”

Hol volt, hol nem volt ...
[Csodálatos a magyar nyelv. Ezzel a meseindító fordulattal azonnal belecsöppenünk a csodák és álmok világába, ott vagyunk a valóság és Tündérország határán.]

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy színvonalas és eredményes magyar oktatás...
Valóban volt, nem csak meseszerű ön-világunkban? Büszkén emlegetjük Nobel-díjasainkat, persze gyorsan hozzátéve, hogy nem itthon kapták az elismerést. Tudósaink önéletrajzában viszont feltűnően ugyanazok a középiskolák jelennek meg. Így, túl az ötödik ikszen, magam is hajlamos vagyok azt gondolni, azt emlegetni, hogy „bezzeg az én időmben...”

Valóban volt!? Csak volt? És most mi a helyzet? Mi lesz?
Hallgatóinknak manapság sokkal könnyebb egy-két félévet külföldön tanulni, mint néhány évtizeddel ezelőtt, és ez nagyszerű dolog. Igyekszem beszélgetni ezekkel a hallgatókkal: Mit és hogyan tanultak? Mi a véleményük az ottani oktatásról? Mennyire eredményes? Hogyan állták meg a helyüket a magyar hallgatók? Az utóbbi kérdésre általában ezt a megnyugtató választ kapom: „Jól szerepeltünk, elismertek bennünket.” Az okokat boncolgatva, sokszor eljutunk oda, hogy a mi hallgatóink rendszerezett, jó alapokkal rendelkeznek: „Kezdetben csoportban dolgozni, projektet végigvinni nehéz volt, de gyorsan beletanultunk.” Ilyenkor arra gondolok, hogy ezek a hallgatók általában negyedévesek, ötödévesek, és a „hagyományos” ötéves képzésben vesznek részt. Mi lesz vajon három, vagy öt év múlva?

Sok változást átélt a felsőoktatás az elmúlt másfél évtizedben.
Megváltozott a társadalmi, gazdasági környezet. Létrejöttek, szaporodtak a magánintézmények. Megváltozott az oktatók számára oly fontos tudományos minősítési rendszer. Megvalósult egy integrációnak nevezett szervezeti átalakulás. [Valóban megvalósult?] Egyre gyakrabban, egyre több intézményben jelentkeztek finanszírozási gondok. Az egyetemek és főiskolák szélesítették az oktatási kínálatot, egyre több kar, szak, szakirány jött létre. Átalakult az oktatási rendszer: alap- és mesterképzés folyik. [Szegény vízvezeték-szerelők, hogy fogják az ő szakmájukat hívni!?] Megváltozott a felvételi rendszer. De legfőképp: demográfiai okok miatt csökkent a felvehető hallgatók száma, és ez a trend folytatódik.

Csökkent a piac, viszont növekedett a piaci szereplők száma.
A nehezedő feltételeket mindenki érzékeli, az intézmények menedzsmentje és az oktatók egyaránt [Apropó, hogy el ne felejtsem: a hallgatók is.] A hírek szerint állandóak a szervezeti átalakítások. [Az én egyetememen is] Soha nem látott intenzitással beindultak az intézményi reklámok. [„Nálunk a hallgatók 98 százaléka sikeresen elhelyezkedik.” :-)) ] Keressük az utakat, lehetőségeket. Mindenki tudja, és most már ki is mondjuk, hogy ennyi intézmény egyszerűen nem maradhat fenn.

Egyik lehetőség az üzleti szférában már alkalmazott és sikeresnek mondott menedzsment módszerek átültetése az akadémiai környezetbe.
[Van abban valami „szelíd báj”, hogy azokban az intézményekben is jelentkeznek a nehézségek és finanszírozási gondok, ahol ezeket a módszereket tanítják is. De hagyjuk a prófétákat és a susztereket.]

A Hyperteam arra vállalkozott, hogy a működésfejlesztési módszertanát oktatási környezetben alkalmazva segít megtalálni a stratégiailag meglapozott kivezető utakat.
Biztos vagyok benne, hogy az oktatók, intézményi vezetők sokat beszélgetnek ezekről a problémákról; a Hyperteam is szervezett ezzel foglalkozó „üzleti reggelit”. Vissza-visszatérő okok, érvek hangzanak el. Valóban helytállóak ezek, nem csak hiedelmek?

A piaci verseny kikényszeríti a változásokat.
Nos, a piaci kényszer valóban nagy úr. Ha nincs piac, nincs bevétel és hosszú távon csak a kapuzárás jöhet. [Persze rövid távon hitelből is lehet élni. Hogy megfordítsam az ismert gyerekjáték sorrendjét, mintha lenne ilyen lány, fiú, város és ország.] De nem szabad elfelejtenünk, hogy a felsőoktatás egy nagyon sajátos piac: meggyőződésem, hogy a tényleges társadalmi, gazdasági környezet mellett legalább olyan fontos a szabályozási, jogi környezet. Az üzleti életben is ismert a jogi szabályozással teremtett piac: ha egyszer kötelező lesz az autókban a gyerekülés, meg a láthatósági mellény, akkor lesz a gyerekülés- és mellénygyártóknak piaca. Ha a benzinkutaknál lehet gyógyszert kapni, akkor az ott forgalmazott mennyiséget már nem a gyógyszertárak adják el. Ha kötelező a HACCP rendszer kialakítása, akkor sok rendszerépítőnek lesz munkája. [És hogy milyen lesz a piaci árversenyből fakadó színvonal, arról beszélgessünk el ezen a területen dolgozó szakemberekkel. Erre szoktunk így hivatkozni: „A piac jótékony hatása.”] Nekem az az érzésem, hogy a felsőoktatás esetében a szabályozási környezet területén sokkal élesebb a verseny, mint azt egy kívülálló gondolná [kvóták, akkreditáció, a nemzetközi versenyben a diplomák elismerése stb.].

Az állam rossz tulajdonos, mindig pazarló.
Marhaság. [Bocsánat.] Miért lenne így?

Ismert privatizációs történet: a magyar állami tulajdonban lévő áramszolgáltatót eladták a francia állami áramszolgáltatónak. Egy csomó hatékonyságnövelő intézkedést hoztak (nemcsak ők, a többi áramszolgáltató is). Például nem 24, hanem 48 óra alatt szüntetik meg a hibát, mert így olcsóbb. Továbbá olcsóbbá tették a számlázást, például úgy, hogy a fogyasztó olvassa le az óra állását, és telefonon bediktálja. [Eljátszottam a gondolattal: mostantól a hallgató édesanyja javítja a zárthelyi dolgozatot, és én nem fizetek neki.]

Az üzleti életben is ugyanígy ismert a nehéz piaci helyzet. Vállalatok létrejönnek és megszűnnek. Kérdezzék meg a piackutató cégeket, milyen őrület van év végén. A megbízó vállalatok ekkor költik el a kutatásra tervezett összegeket, és kutatják azt is, úgy is, ami nem feltétlenül indokolt. De ha nem költik el a pénzüket, akkor félő, hogy a következő évben kevesebbet kapnak. Ismerős helyzet, ugye? Pedig nem állami cégekről van szó.

A Szépművészeti Múzeum komoly bevételre tesz szert a Van Gogh kiállítással. Korábban a „Monet és barátai” tárlat volt sikeres. Pedig állami tulajdonban van. Csak jó a menedzsmentje.

Magán oktatási intézmény is van mostanság nehéz helyzetben.
Nem a tulajdonformán múlik, hanem a menedzsmenten.

Igaz, vagy csak népszerű hiedelem?

Alkalmazhatóak-e az üzleti élet módszerei ilyen sajátos szabályok, hagyományok szerint működő környezetben?

„Csak azt a kutatást érdemes támogatni, aminek a végén termék van.”

Számtalan hasonló kérdés vethető fel. Vitassuk meg!

Változások mindenképpen lesznek. Vagy egyszerűen csak bekövetkeznek, vagy tervezetten és irányítva megvalósítják azokat.

Úgy tűnik, hogy változtatni kényszer. De ne essünk át a ló túlsó oldalára ...

Komáromi Nándor
egyetemi docens