Sikeres HEFOP pályázatunk révén idén közel 150 oktatási napot fordítunk belső szakmai képzésekre
Néhány szó arról, hogy miért is vállalkoztunk a pályázat megvalósítására
Cégünk legjelentősebb működési területe a menedzsment tanácsadás. Jelenleg is számos nagy méretű projekten dolgoznak kollégáink, s közülük többen jelentős projekt tapasztalatokkal rendelkeznek, hosszú évek óta dolgoznak tanácsadóként, ezért folyamatosan szükséges új módszertanokat megtanulniuk, különböző képzések révén alkalmazkodniuk a piac új kihívásaihoz. Néhány kollégánk viszont néhány éven belül kezdte a tanácsadói munkáját, ezért nagy szükségük van arra, hogy a projektmenedzsment alapjait jól strukturált formában is megtanulhassák, valamint interaktív tréningeken keresztül ismerjék meg a legkülönbözőbb lehetséges projekt szituációkat, tárgyalástechnikákat.
Nagy kiugrási lehetőség kollégáink és cégünk számára a külföldi projektekben való részvétel lehetősége. Jelenleg ügyfeleink meghatározó része magyarországi cég, de rövidtávú terveink között szerepel a környező országokba való terjeszkedés. Ezért a megpályázott képzések egy részét az üzleti idegen nyelvi képzéssel töltöttük ki.
Azáltal, hogy cégünk munkatársai részt vettek a fent leírt képzéseken, nőtt a munkában az elismertségük, rövidebb idő alatt jelentősebb sikerek elérése vagyunk képesek, s a projektekben is tökéletesen megálljuk a helyünket.