A teljes tájékoztató letölthető innen:
ÁROP 3.A.1. (Közép-magyarországi régió)
ÁROP 1.A.2.(Dél-alföldi, Dél-dunántúli, Észak-alföldi, Észak-mo-i, Közép-dunántúli és Nyugat-dunántúli régió)
Az önkormányzatoknak számos területen, és több irányban kell megfelelnie manapság. A polgárok és gazdasági szereplők gyors, magas színvonalú ügyintézést várnak el, az önkormányzatra háruló feladatok száma nő, a környezet és a feltételek pedig állandóan változnak.
Ilyen körülmények között elkerülhetetlen a fejlesztés, fejlődés, ami hatékonyabb működésen, az eredményesebb irányításon, a hivatali folyamatok optimalizálásán, valamint az ezeket támogató korszerű informatikai megoldások bevezetésén keresztül nyújt megoldást.
Az ilyen típusú fejlesztések megvalósítását gyakran forráshiány akadályozza meg, ezen kíván segíteni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Államreform Operatív Programja (ÁROP), melynek 3.A.1. és 1.A.2. pályázata pénzügyi forrást biztosít ehhez.
A pályázat tartalma (rövid összefoglaló)
Az ÁROP 3.A.1. és 1.A.2.pályázati kiírása három fő fejlesztési csoportot határoz meg a pályázók számára, amelyeket valamilyen mértékben, de minden pályázatban érinteni kell:
· A döntési mechanizmusok korszerűsítése, amely a konkrét döntési eljárás mellett az intézményirányítási rendszert, a vezetői információt, a teljesítményértékelést és a folyamatok optimalizálását is magában foglalja.
· A költségvetési gazdálkodás eredményességének javítása tartalmazza a költségvetés-tervezési folyamat újraszabályozását, a költségvetést megalapozó mutatószámok kialakítását, a költségvetés stratégiai célokhoz, szakmai és hatékonysági mutatókhoz kapcsolását.
· A partnerség erősítésének célja, hogy a gazdasági és társadalmi szervezetek, a polgárok és az önkormányzati intézmények közötti kapcsolat javuljon, a polgárokat, külső szervezeteket az eddigieknél szervesebben vonják be a döntéshozatali, megvalósítási folyamatokba, javuljon a polgárok tájékoztatása.
A pályázattal a nevesített célokat közvetlenül szolgáló szakértői tanácsadás igénybevétele, képzések szervezése és lebonyolítása, szoftverek beszerzése és fejlesztése, valamint egyes, a projekt megvalósításához közvetlenül kapcsolódó további tevékenységek támogathatók.
A támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének 92%-a, pályázat keretében elnyerhető összeg 4-20 millió forint (több mint 5000 lakosszámú települések esetén 90%, illetve 10-50 millió ft).
A támogatható pályázatok száma, a lehetséges pályázókéhoz viszonyítva magas arányú, így megfelelő pályázattal nagyon jók az esélyek.
A projekteket 18 hónapon belül meg kell valósítani, azaz jól megtervezett és átgondolt változtatásokra van lehetőség.
A pályázatot 2008. június 16. és 2008. július 15., illetve 2008. augusztus 15. és 2008. szeptember 30. között lehet benyújtani.
A kiírás a fent bemutatott fejlesztési csoportokban 21 részterületet nevesít, azaz széles lehetőséget kínál az önkormányzatnak arra, hogy a helyi adottságokhoz, elképzelésekhez illeszkedő projektet alakítsanak ki.