Kitűzött célok és elérteredmények tükrében...
2006-ban célul tűztük ki,hogy az általunk nyújtott szolgáltatások minőségének folyamatos fejlesztése, és a vevői igények mind teljesebb kiszolgálása mellett komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy meghatározó szerepet töltsünk be a hazai mellett a nemzetköziüzleti tanácsadási piacon is.Ezidáig is fontos volt, hogy munkatársaink folyamatosan fejlesszék tudásukat, nyelvi, szakmai képességeiket, hogy ügyfeleink mindig a legkorszerűbb technológiákat alkalmazhassák általunk.
Beláttuk, a fejlődéshez, a stratégiai terveink megvalósításához, versenyben maradásunkhoz fiatal vállalkozás lévén a saját források kiegészítésre szorulnak, ezért képzési költségeinket részben az éppen kínálkozó HEFOP 3.4.1. pályázati támogatás útján terveztük fedezni.
Pályázatunkkal szerettük volna elérni, hogy a képzésben résztvevő munkatársak elismert, az iparágban és a gazdaság más szférájában is széles körben használható tudást szerezzenek, javuljon munkatársaink versenyképessége, ezen keresztül lehetővé válhasson stratégiai céljaink megvalósítása. A projektben minden kollégánkat képeztük, továbbá a tervezett 2 helyett 4 újfelvételes kollégával is büszkélkedhetünk.
A pályázat keretében lezajlott rendkívül értékes képzésen, számos olyan, azonnal alkalmazható tudásra tettünk szert, amelyet azóta beépítve működésünkbe, projektjeinkbe, már most, saját bőrünkön érezzük a változást!
Elértük, hogy
- a vállalkozás tartós növekedéséhez szükséges szellemi kapacitásokat növelni, fejleszteni tudtuk, mely elősegítette az egész életen át tartó tanulás és az alkalmazkodóképességünk előmozdítását,
- fokozottan képesek vagyunk a gyorsan változó gazdasági környezetet és a tudás alapú társadalmat jellemző kihívásoknak megfelelni,
- kollégáink és a HyperTeam Kft. versenyképességének javulása folyamatosan tapasztalható,
- tavalyi évben kitűzött új feladatainkhoz szükséges készségek és kompetenciák kialakultak,
- a vállalkozás új piac szerző potenciálja növekszik.
Az alkalmazottak széleskörű, magas színvonalú tudása biztosíték lehet arra, hogy eddigi éves árbevétel növekedési ütemünket hasonló szinten tudjuk tartani, és javítani tudjuk hatékonyságunkat, így egy dolgozónkra vetítve évi 25 %-kal nagyobb profit tartalmat érhetünk el, és évente átlagban 2 fő új munkahelyet is tudunk teremteni a következő években. Mindemellett olyan proaktív, korszerű üzleti tudásra tettek szert a képzésben résztvevők, ami nélkülözhetetlen a mai kiélezett versenyhelyzetben.